2024.05.09. 08:09
Visszaélt jótevője bizalmával, egymillió forintot meghaladó kárt okozott neki
A történtek miatt büntetőeljárás indult, ebben nemrég készült el a vádirat.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: Stock Studio 4477
Ennek lényege szerint a tette miatt vádlottá lett középkorú nagykanizsai nő 2017-ben a lakóhelye közeli kisboltban ismerkedett meg egy nővel, akitől arra hivatkozva, hogy gyermekeinek szeretne élelmiszert vásárolni 2000 forintot kért kölcsön, amit időben visszafizetett. Ezt követően rendszeresen kereste újdonsült ismerőse társaságát, a lakására járt beszélgetni, közöttük bizalmas kapcsolat alakult ki. A nő 2018 decemberében azzal kereste fel ismerősét, hogy mivel nincs munkahelye, és pénzre lenne szüksége, vegyen fel a számára 600 ezer forint kölcsönt, a törlesztőrészleteket pedig ő fogja fizetni. A nő jótevője a kérésnek eleget tett, 2018. december 19-én felvette a kölcsönt 30 hónap futamidőre, havi 26.512 forintos törlesztőrészlettel. A pénzt átadta ismerősének, aki azonban ígérete ellenére nem törlesztette a kölcsönt.
Ilyen előzmény után 2019 májusában a kanizsai nő azzal kereste fel újra áldozatát, hogy gépkocsijuk meghibásodott, a javítására 300 ezer forintra lenne szüksége. Kérte ismerősét, hogy megint vegyen fel kölcsönt, a részleteket pedig ő fogja fizetni. Dacára, hogy a korábbi kölcsönt sem törlesztette a kanizsai nő, a jó viszonyukra tekintettel az ismerőse 2019. május 21-én felvette a 300 ezer forintos kölcsönt, a pénzt átadta a vádlott részére, aki ezúttal sem fizette a törlesztőrészleteket és az nem is állt a szándékában.
Fél év elteltével, 2019 novemberében újabb kéréssel kereste fel ismerősét a kanizsai nő: ekkor 150 ezer forint értékű hűtőszekrényt szeretett volna vásárolni, amihez áruvásárlási hitelre volt szükség. Az előzmények ellenére ennek felvételére is sikerült rábeszélni áldozatát. Ekkor is azt állította, hogy a törlesztéseket fizetni fogja, de ez elmaradt.
A történtek miatt büntetőeljárás indult, nemrég elkészült a vádirat. Ennek megfogalmazása szerint a vádlottnak már a kölcsönök felvételekor sem volt lehetősége és készsége a törlesztőrészletek fizetésére, így a sértett jóhiszeműségét kihasználva minden alkalommal megtévesztette őt, ezzel egymillió forintot meghaladó kárt okozott, és ez a nyomozás során nem térült meg.
A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Jánky Judit közlése szerint a Zalaegerszegi Járási Ügyészség a kanizsai nővel szemben csalás bűntette miatt emelt vádat. AG