Máig otthonának tekinti a települést

2024.04.27. 12:00

Díszpolgári címet adományoztak dr. Kőrösi Lajos háziorvosnak Szentpéterúron

Díszpolgári címet adományozott Szentpéterúr önkormányzata dr. Kőrösi Lajos főorvosnak, aki ötven éven keresztül háziorvosként praktizált a községben. A 90 éves háziorvos ma Balatongyörökön él feleségével, s aktívan segíti a helyi orvos munkáját.

Mozsár Eszter

A díszpolgári cím átadásán Szummer László alpolgármester, Puhl Márta, dr. Kőrösi Lajos felesége, Farkas László plébános és Kőrösi Petra, a főorvos lánya

Fotó: Jóna István

Nem is választhattak jobb alkalmat a díszpolgári cím átadására, mint a Jó pásztor vasárnapját, ami a katolikus egyházban a hivatások ünnepe is. A szentmisét Farkas László dióskáli plébános mutatta be, aki hosszú éveken keresztül – ahogy fogalmazott - együtt szolgálta a közösséget a doktor úrral. A rendezvényen az ünnepeltet felesége és Petra lánya képviselte. A szentbeszédben a plébános atya olvasta fel a jelenlévőknek a főorvos üzenetét.

Dr. Kőrösi Lajos 1965 májusában, ötévnyi miskolci belgyógyászati szakorvosi gyakorlatot cserélt a vidéki életre, ahol éjjel-nappal készenlétben kellett lennie, hogy a legjobb tudása szerint gyógyítson.

- Az ajtóm mindig nyitva állt a betegek előtt. Három sikeres újraélesztés és számos szülés volt a praxisom alatt, melyeket néha villany nélkül kellett levezetni. Két ciklusban is voltam képviselő, egyikben alpolgármester is. Kilencven évesen még most is aktívan foglalkozom az orvosi rendelő ügyeivel - fogalmazott levelében dr. Kőrösi Lajos.

A díszpolgári címet, melyet az önkormányzat képviselő-testülete egyhangúlag ítélt oda a háziorvosnak, a felesége Puhl Márta vette át, aki a kezdetektől támogatta férjét a munkájában. Néhány szóval megköszönte férje nevében a megtisztelő címet és kiemelte, Szentpéterúrt mindig otthonuknak tekintették. A díszoklevelet és az emlékplakettet Szummer László alpolgármester adta át, aki elmondta: fontos, hogy elismerjék és megbecsüljék azokat az embereket, akik sokat tettek a közösségért. A szentmisét követően a közösségi házban ebéddel kedveskedtek a családnak, ahol a a régi idők emlékeiről is beszélgettek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában